2023.09.18. by admin 0 Hozzászolások

2023.11.10. – BUDAPEST – GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ – Lúdas Matyi

Online foglalás esetén az eseményen való részvétel 3 000 forint, 1 éves kortól egységáras. Amennyiben a helyszínen, vagy alvállalkozói jegyértékesítőknél vált jegyet, annak ára is 3 300 forint. Kérjük használja lent található foglalási űrlapot, majd az esemény helyszínen jelezze kollégáinknak, hogy online jegyfoglalása van.

📍Helyszín: Budapest, Gazdagréti Közösségi Ház (1118 Budapest, Törökugrató u. 9.)
🕑 Az esemény időtartama: Kb. 40-45 perc
👦 1 éves kortól ajánlott

Történet: A Hamajdlesz Színházi Egyesület egy fiatalokból álló utazó társulat. A Lúdas Matyi előadást 2022 május 2-án mutattuk be Budapesten és azóta az ország területén több más településen is sikerrel játszottunk. A Lúdas Matyi egy hagyományos gyermek előadás, amellyel fő célunk a klasszikus népijáték műfajt ötvözni a modern színházi játékkal. Az előadás a mű klasszikus szövege mellett improvizációs jelenetek is tartalmaz, valamint rengeteg zene és mozgás alkalmazásával szórakoztatjuk a nagyérdeműt. Az előadás hossza 40-45 perc, főként gyermekeknek, családoknak ajánljuk, de a visszajelzések alapján más korosztály is örömét leli benne.

2023.08.24. by admin 0 Hozzászolások

2023.09.24. – GÖDÖLLŐ – TRAFÓ CLUB – Lúdas Matyi

Online foglalás esetén az eseményen való részvétel 3 000 forint, 1 éves kortól egységáras. Amennyiben a helyszínen, vagy alvállalkozói jegyértékesítőknél vált jegyet, annak ára is 3 300 forint. Kérjük használja lent található foglalási űrlapot, majd az esemény helyszínen jelezze kollégáinknak, hogy online jegyfoglalása van.

📍Helyszín: Gödöllő, Trafó Club (2100 Gödöllő, Palotakert)
🕑 Az esemény időtartama: Kb. 60 perc
👦 1 éves kortól ajánlott

Történet: A Lúdas Matyi talán a legismertebb magyar mese, amit minden gyereknek látnia kell! A Dörmögő Dömötör Színház interaktív zenés produkciója humoros formában mutatja be, hogy egy furfangos szegény legény hogyan jár túl a gazdag uraság eszén, és miként diadalmaskodik az ügyesség és az elszántság, a kapzsiság és a butaság felett.
A cselekmény mozgatórugója Galiba az éneklő liba, és persze a gyerekek. Sok vidámsággal, fordulattal tűzdelt darab remek zenékkel, népdalokkal. A vidám játék a kicsik nagy mulatságára szolgál, és még a szülők is remekül szórakoznak.

2023.04.13. by admin 0 Hozzászolások

2024.02.24. – TATABÁNYA – KERTVÁROSI BÁNYÁSZ MŰVELŐDÉSI OTTHON – Lúdas Matyi

Online foglalás esetén az eseményen való részvétel 3 000 forint, 1 éves kortól egységáras. Amennyiben a helyszínen, vagy alvállalkozói jegyértékesítőknél vált jegyet, annak ára is 3 300 forint. Kérjük használja lent található foglalási űrlapot, majd az esemény helyszínen jelezze kollégáinknak, hogy online jegyfoglalása van.

📍Helyszín: Tatabánya, Kertvárosi Bánász Művelődési Otthon (2800 Tatabánya, Hadsereg u. 98.)
🕑 Az esemény időtartama: Kb. 60 perc
👦 1 éves kortól ajánlott

Történet: A Lúdas Matyi talán a legismertebb magyar mese, amit minden gyereknek látnia kell! A Dörmögő Dömötör Színház interaktív zenés produkciója humoros formában mutatja be, hogy egy furfangos szegény legény hogyan jár túl a gazdag uraság eszén, és miként diadalmaskodik az ügyesség és az elszántság, a kapzsiság és a butaság felett.
A cselekmény mozgatórugója Galiba az éneklő liba, és persze a gyerekek. Sok vidámsággal, fordulattal tűzdelt darab remek zenékkel, népdalokkal. A vidám játék a kicsik nagy mulatságára szolgál, és még a szülők is remekül szórakoznak.

2023.03.01. by admin 0 Hozzászolások

2023.08.13. – GÖDÖLLŐ – TRAFÓ CLUB – Ludas Matyi mesejáték

Online foglalás esetén az eseményen való részvétel 3 000 forint, 1 éves kortól egységáras. Amennyiben a helyszínen, vagy alvállalkozói jegyértékesítőknél vált jegyet, annak ára is 3 300 forint. Kérjük használja lent található foglalási űrlapot, majd az esemény helyszínen jelezze kollégáinknak, hogy online jegyfoglalása van.

📍Helyszín: Gödöllő, Trafó Club